A Haladás fizetne is az „Nb1-es” játékosért

Újabb fontos döntés született a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapatának mai tulajdonosi megbeszélésén. A taggyűlés arról döntött,hogy kész fizetni a kiszemelt Nb1-es játékosért.

A Nyugat.hu már korábban beszámolt arról,hogy hétfőn egy budapesti megbeszélésen döntés született egy kiszemelt Nb1-es játékos szerződtetésének lehetőségéről, és az akkori beszámolónkban megírtuk azt is,hogy a klub csütörtökig vizsgálja meg ennek feltételeit. Az ígéreteknek megfelelően ma ismét összeültek a tulajdonosok, és úgy döntöttek, hogy az élő szerződéssel bíró focista játékjogáért fizetni is hajlandóak. Pár napon belül tehát pont kerülhet ennek az ügynek a végére.

A Nyugat.hu információ szerint a játékos szívesen jönne Szombathelyre,hogy segítsen a Haladásnak feljutni az első osztályba. A játékos nevét továbbra is homály fedi.

Egyre jobban körvonalazódik egy NB1-es csapattal való együttműködés lehetősége is. Szintén hétfői írásunkban számoltunk be arról,hogy a tulajdonosok Illés Bélát bízták meg a hónapok óta tartó tárgyalás sorozat befejezésével. Akkor Dr. Czeglédy Csaba alpolgármester, a többségi tulajdonos képviseletében azt mondta: csak akkor jön létre az egyezség, ha az NB1-es csapat elfogadja a Haladás érdekeit szem előtt tartó feltételeket. Információink szerint ez megtörtént, és már csak arra vár a szombathelyi klub, hogy megkapja az együttműködő fél jogászai által összeállított papírokat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!