Döntetlen a második mérkőzésen is

Győri ETO FC - Szombathelyi Haladás 2 : 2

Haladás: Sipos - Schimmer, Kuttor, Guzmics, Tóth - Kaj, Rajos, Vörös - Pölöskei, "Dr." Andorka, Nagy.

Gólszerzők: Bajzát (4., 1 : 0; 21., 2 : 0) ill. "Dr." Andorka (26., 2 : 1; 28., 2 : 2)

A találkozó alaphangját a 4. percben Bajzát adta meg: góljával szerzett vezetést az Egervári-gárda. Többet birtokolták a labdát a hazaiak, és a 21. percben kettőre növelték előnyüket: ismét Bajzát volt a gólszerző. Ekkor jött rá a Hali, hogy futballozni kellene: a 26. percben Vörös remek ütemű indítását Pölöskei lépte át: "Dr." Andorka pedig nem hibázott ziccerben. Két perc múlva Pölöskei visszagurítását a gólkirály 12 méterről lőtte a hálóba.

Bő húsz percig semmit sem csinált a Haladás - ám amint játszani kezdtek a fiúk, meg is lett az eredménye és a Győrrel is döntetlent játszottak Rajosék.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!