Azt már korábban megírtuk, hogy a Szombathelyi Haladás és az MTK közötti tárgyalások a finiséhz közelednek. Ma délutánra azonban kiderült, hogy a törökországi edzőtábor kezdetéig nem kerül aláírás a szerődésre. Dr. Czeglédy Csaba alpolgármestertől megtudtuk, hogy az MTK ennek ellenére elengedi az edzőtáborba a Haladás két kiszemeltjét, Simon Ádámot és Simon Attilát.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!