Törökországba repült edzőtáborozni a Haladás (Képriport az indulás előtti pillanatokról)

A Szombathelyi Haladás labdarúgócsapata kedden késő délután elrepült Törökországba. Az új zöld-fehér klub 2004-es nyári megalakulása óta ez az első év, amikor edzőtáborba utazhatnak a játékosok. Az öltözőben persze ment a zrikálás, a legfiatalabbak megkapták feladatul a legnehezebb csomagok cipelését, és előkerültek a kártyapaklik, pókerszettek - így az utazás is könnyebben ment! Az elkövetkezendő két hétben össze kell csiszolni a csapatrészeket, hiszen egy hónap múlva indul az NB II Nyugati-csoportjának tavaszi szezonja.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!