Jó játékkal győzött ismét a Haladás

Szombathelyi Haladás - FC Farul Constanta 1 : 0 ( 0 : 0 )

Haladás: Sipos G. - Schimmer (Csontos), Balassa (Subicz), Kuttor (Kovács Zs.), Guzmics (Finta) - Vörös (Csutak), Kaj, Tóth N. (Sipos N.) - Nagy (Hujber), "Dr." Andorka, Simon A. (Mihalecz).

Gólszerző: "Dr." Andorka (57., 11-esből)

A román első osztály tizenhetedik helyén álló, hat idegenlégióst foglalkoztató együttes ellen egy remek iramú, változatos mérkőzést játszott a Haladás. A 7. percben Tóth Norbert bombáját vágták ki a gólvonalról a védők, majd a 43. percben Kovács Zsolt mentett fejjel ugyancsak a kapu torkából. A második félidő 12. percében egy remek kontra végén Simon Attila tökéletes ütempasszal ugratta ki "Dr." Andorka Pétert, akit a 16-oson belül felrúgtak! A büntetőt a sértett értékesítette. A 75. percben Mihalecz Péter lövését a gólvonalról rúgták a mezőnybe a románok - azaz a helyzeteket tekintve is fölényben volt a Haladás és megérdemelten nyerte meg a találkozót.

Németh Zoltán: Egy egészen kiváló román első osztályú csapatot jó játékkal, igazi csapatmunkával győztünk le!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!