Szerződésbontás Preisingerrel

Január 16-ai dátummal a Lombard FC-Haladás egyoldalúan felbontotta Preisinger Sándor kontraktusát. A klub szerződésszegésre hivatkozva hozta meg döntését.

Nyáron, a Lombard érkezésekor az új tulajdonos az egykori Haladás-játékosok közül az elsők között állapodott meg Preisinger Sándorral. A csatár az idény elején rendszeresen kezdőként lépett pályára a csapatban. A REAC elleni mérkőzésen a játékvezető kiállította a támadót, a fegyelmi bizottság pedig négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a bíró ténykedését kritizáló csatárt.

Az eltiltás lejárta után Preisinger jobbára csak csereként jutott szóhoz, a szezon végén pedig már abszolút nem kapott játéklehetőséget.

Ilyen előjelek után nem számított meglepetésnek, hogy - öt társával együtt - a gárda tavalyi házi gólkirálya is szabadlistára került december elején.

Az elmúlt hetekben több csapattal is hírbe hozták a játékost: úgy tudjuk, hogy a Siófok, a Győr, a Kispest-Honvéd, a Pécs és a Pápa is megkereste Preisingert. A klub elöljárói azonban folyamatosan úgy nyilatkoztak, hogy egy csapat sem jelentkezett be a csatárért.

Csütörtökön aztán Illés Zoltán klubigazgató arról informálta lapunkat, hogy a Lombard FC-Haladás egyoldalúan felbontotta Preisinger Sándor kontraktusát, mivel a játékos szerződést szegett.

- Egészen pontosan arról van szó, hogy Preisinger Sándor engedély nélkül vett részt tavaly december 29-én a Zalaegerszegen megrendezett kék-fehér futballgálán - közölte Illés Zoltán klubigazgató.

Természetesen kíváncsiak voltunk Preisinger Sándor véleményére is, ám a játékos nem kívánta kommentálni az ügyet.a

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!