Japa végül hazatért

A szombathelyiek brazil légiósát végül nem igazolták le a hévíziek, így Japa hazájában próbál meg csapatot találni magának.

Ricardo JapaA zöld-fehérek szakmai stábja a felkészülés utolsó szakaszában úgy határozott, hogy nem tart igényt Japa szolgálataira. A brazil játékosért a második vonalban szereplő Hévíz jelentkezett be, és már-már úgy tűnt, hogy le is igazolják a fiatal középpályást, amikor végül anyagi okokra hivatkozva lemondtak Japa szerződtetéséről.

A Lombard FC-Haladás a hét közepén Sopronban lépett pályára, és a Balogh - Czeglédi, Lőrinc, Farkas V. (Farkas A.) - Kaj (Szűcs M., Robson), Kovács A., Ferhatovics (Tóth P.), Nakics (Nagy N.) - Kincses (Németh T.), Nagy S., Potemkin összeállítású gárda egy-nullás félidő után kettő-nulla arányban vereséget szenvedett a Matávtól. Az élvonalbeli együttesben Balaskó és Javrujan volt eredményes.

A szombathelyi együttes szombaton kora délután, egy órától a szlovák másodosztály második helyezettjével, a Pod Brezovac-cal játszik edzőmeccset.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!