Érdektelenné válhat a bajnokság

Akár hat pontot is bukhat a Lombard FC-Haladás a téli holtszezonban, miután a Demecser és várhatóan a Vasas sem tudja befejezni a bajnokságot.

A téli holtszezonban elsőként a Demecser jelentette be, hogy nem tudja folytatni a bajnokságot tavasszal. Az érvényben lévő szabály szerint a demecseri együttes eredményeit törölték. Nem jött jól a Haladásnak a kelet-magyarországi klub döntése, mivel a zöld-fehérek legyőzték (4-1) Nagy II. Sándorékat, a listavezető pécsiek pedig épp Demecserben szenvedték el egyetlen vereségüket.

Legfrissebb hírek szerint a Magyar Labdarúgó Liga felfüggesztette a Vasas játékjogát, mivel az angyalföldi klub adósságot halmozott fel. A szabályok szerint a piros-kékek addig nem léphetnek pályára, amíg nem rendezik anyagi helyzetüket. Erre egyelőre vajmi kevés esély van, így tehát elképzelhető, hogy a Vasas ellen begyűjtött három pontot (2-0) is elveszíti a Lombard FC-Haladás. Illés Zoltán, a szombathelyiek klubigazgatója meglehetősen markánsan fogalmazott az üggyel kapcsolatban.

- A liga előző vezetése komoly hibát vétett a nyáron, amikor elfogadta a Vasas nevezését. Az ugyanis felettébb érdekes, hogy az egész évre elfogadott üzleti terv négy hónap alatt romba dőljön. A Liga a közelmúltban annyi szabályt felrúgott már, nem értem, hogy most - a sportszerűség szellemében - miért nem módosítja a versenykiírást, azaz miért nem hagyja helyben az őszi szezonban elért eredményeket. Nem most kellene keménykedni a Vasassal, sokkal inkább nyáron, az üzleti terv elfogadásakor kellett volna szigorúnak lennie a testületnek. Egyébként a liga így eldöntötte a kiesés kérdését is, hiszen a két visszalépő gárda mellett várhatóan a többi csapatoktól tizenöt pontos hátrányban lévő Monor búcsúzik a második liga küzdelmeitől. Ez azt is jelenti, hogy tíz-tizenkét csapat számára teljesen érdektelenné válik a bajnokság. Ha továbbvisszük ezt a gondolatot, eljutunk oda, hogy azok az együttesek jutnak fel az élvonalba, amelyek több meccset tudnak megvenni. A liga tehát azokat a csapatokat bünteti, amelyek a pályán eredményesnek bizonyultak, és azoknak kedvez, amelyek nem jártak sikerrel. Sajnálatosnak tartom, hogy a bajnokság nem a pályán dől el - közölte a klubigazgató.

Amennyiben a Vasas négy fordulón keresztül nem lép pályára, a versenykiírás szerint automatikusan kizárják a bajnokságból.

Ha ez megtörténik, úgy a zöld-fehérek úgy veszítenek hat pontot, hogy pályára sem léptek. A pécsiek előnye tíz, a bükieké öt pontra nőhet, a Diósgyőr és a Nyírség pontszámban beérheti, a REAC pedig egy pontra megközelítheti a Lombard FC-Haladást.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!