Nem utazott el a Glázer-legénység

A liga arról tájékoztatta a Haladás vezetőségét, hogy továbbra is életben marad a Vasas játékjogának felfüggesztése.

Illés Zoltán, a lombard FC-Haladás klubigazgatója pénteken reggel arról számolt be, hogy a liga nem változtatta meg korábbi állásfoglalását, így tehát a Vasas játékjoga továbbra is felfüggesztés alatt áll.

A szombathelyiek tehát nem utaztak el a ma délutánra meghirdetett Vasas-Lombard FC-Haladás másodosztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzésre.

A zöld-fehérek klubigazgatója arról is szólt, hogy a liga elnöksége várhatóan nem támogatja majd a tizenhat másodosztályú klub vezetői által szignált állásfoglalást: mint ismeretes, az NB/I B-s csapatok többsége azt szerette volna elérni, hogy a Demecser ellen elért eredményt fogadják el hivatalos végeredménynek, s ne töröljék a télen megszűnt gárda eredménysorát.

- Ugyan még hivatalos értesítést nem kaptunk az ügyben, nagy valószínűség szerint törlik a demecseriek eredményeit. Ha az angyalföldi együttes is kiszáll a pontvadászatból, úgy akár hat pontot is veszíthetünk. Nagyon hátrányosan érintene minket a liga ezen döntése, főleg most, amikor végre feljutó helyre kerültünk, s egyre közelebb kerültünk a bajnokság listavezetőjéhez, a Pécshez - kommentálta az előzetes információt Illés Zoltán.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!