A Nyugat.hu információi szerint Dr. Ipkovich György, Szombathely polgármestere levelet írt Dr. Kovács Zoltánnak, Pápa első emberének, hogy mint sportszerető városvezető, járjon közbe azért, hogy a Lombard Pápa FC - Szombathelyi Haladás mérkőzésen ne korlátozzák a vendégszurkolók számát.
Dr. Ipkovich György levelében hangsúlyozta, hogy Szombathelyen sem szabják meg, hogy hányan kísérhetik el az éppen aktuális ellenfelet, nem tették ezt akkor sem, amikor a Lombard vendégszerepelt a Rohonci úton.
A levélre egyelőre nem érkezett válasz.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!