Visszavágásra készül a csapat

Szombaton este fél héttől a Balassagyarmat vendégeskedik a Rohonci úti stadionban.

Az ötödik forduló meglepetésének számított, hogy a Lombard FC-Haladás kettő-egy arányú vereséget szenvedett a balassagyarmati együttes otthonában. A zöld-fehérek azóta igencsak megemberelték magukat, elég, ha csak a legutóbbi tizennégy összecsapás eredménysorára gondolunk: Kajék tíz győzelem és három döntetlen mellett mindössze egy találkozón veszítettek.

- Mindenképpen vissza akarunk vágni a Balassagyarmatnak. Fájó vereséget szenvedtünk el Baranyaiéktól, és azt is meg szeretném említeni, hogy egyedül a szombati ellenfelünk tudott két gólt szerezni ellenünk bajnoki mérkőzésen. Az ősszel győzelmi esélyt szalasztottunk el, most abban bízom, hogy begyűjtjük a három bajnoki pontot - fogalmazott Glázer Róbert.

A szombathelyiek vezetőedzője kitért a két héttel ezelőtti bajnoki mérkőzésre is, hangsúlyozva azt, reményei szerint csapata nem a REAC elleni első félidei produkcióját ismétli meg szombaton este.

- Érthetetlen módon nagyon passzívan, rengeteg hibával futballoztunk a rákospalotaiak elleni összecsapás első félidejében. Szünetben aztán rendeztük sorainkat, és végül sikerült győznünk. Itt szeretném megemlíteni, hogy a REAC elleni találkozón nagyon sokat segített a közönség, hiszen a holtponton átsegített minket a szurkolók buzdítása - dicsérte a szombathelyi publikumot a szakvezető.

A Balassagyarmat elleni meccsen nem léphet pályára az eltiltását töltő Somfalvi Csaba. Szűcs Mihály ülőideg-gyulladás miatt nem szerepelhet a mérkőzésen, Nagy László pedig továbbra is bokasérülésével bajlódik. Czeglédi sérülten tért vissza az utánpótlás-válogatott szerdai mérkőzéséről, így a fiatal védő sem tudja vállalni a játékot. Érdekesség, hogy tagja lesz a tizennyolcas keretnek a brazil Robson, aki az elmúlt hetekben nyújtott edzésmunkájának köszönhetően került a kispadra.

- Nem tervezek nagyobb változtatást a két héttel ezelőtti kezdőcsapaton, így szombaton este nagy valószínűség szerint a Balogh - Kaj, Farkas V., Lőrinc, Farkas A. - Kincses, Nagy Sándor (Tóth Péter), Kovács Attila, Tóth Péter (Nakics) - Potemkin, Ferhatovics összetételben lépünk pályára - mondta végül Glázer Róbert.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!