Kaposvölgye - Szombathelyi Haladás ( 0 - 3 )

A hazaiak nem tudtak mit kezdeni azzal, hogy a Haladás letámadta ellenfelét: a gyors labdaszerzésekből pedig akciók indultak, azokból pedig gólokat szereztek a zöld-fehérek. Előbb Tóth Norbert passzát Nagy Gábor, majd Rajosét Simon váltotta gólra. A "Dr." Andorka helyére beállt Mihalecz is beköszönt: Simon Attila átadását lőtte a jobb felső sarokba. A második félidőben a Haladás nem igazán akart(nem is kellett nagyon), a KVSC pedig nem tudott játszani, kicsit unalmassá vált a meccs - ám a győzelem azt jelenti, hogy így is 8 pontra nőtt a zöld-fehérek előnye a Lombard-Pápával szemben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!