Végre valahára egy Hali győzelem egy rangadón!

Fantasztikus körítés

Mit mondjunk most, amikor 5.000-en mentek ki a Rohonci útra? Az NB I-ben ezen a hétvégén 1.816-os volt az átlag nézőszám, legtöbben a dobogóra hajtó Győr meccsén voltak, 4.000-en. A ’94-es világbajnok brazilokra, és az Illés Bélával, Halmai Gáborral felálló Honvéd-sztárokra pedig szintén ennyien voltak kíváncsiak. Csak még egyszer: egy Haladás – Pécs NB II-es derbire 5.000-en…

A szurkolók bosszankodtak egy kicsit az első félidő lefújását követően, ám a drukkolásuk egy pillanatig sem lankadt! A 87. percben pedig mindenki tudta a Rohonci úton és a Bartók Béla körúton, hogy gólt rúgott a Haladás: ha az MLSZ-nek a lux-mérőiken kívül decibel-mérőjük is lenne, az is kiakadt volna!

Elképesztően jó 25 perc

A Haladás már a meccs elején is próbálkozott, ám egy-két lövésen kívül nagyobb helyzet nem adódott. Nnem úgy a másik oldalon, amikor is egy kényszerítőt követően Lovrencsics már csak Rózsával állt szemben, ám kicsit jobbról 13 méterről jobbal belsővel (!) rúgta el a labdát. No, ilyenek után köszönik meg a seri-előkészítőben a játékot, és kérik meg a labdarúgó-palántát, ugyan adja már le a szerelését, mert sosem lesz érzéke ehhez a sporthoz.

A második félidőben Simon Attila sajnálatos sérülése után a Haladás eggyel, sőt kettővel magasabb fokozatba kapcsolt. Az iramra addig sem lehetett panasz, ám ekkor a zöld-fehérek úgy határoztak: eldöntik a meccset! Mivel „dr.” Andorka Péterre legalább ketten vigyáztak folyamatosan, így a gólkirály inkább az előkészítésben igyekezett jeleskedni. Kuttornak, Vörösnek és Guzmicsnak is próbált lövőhelyzetet kialakítani – ám a kapu alacsonynak bizonyult többször is. Egy szöglet után mégiscsak a Haladás 10-ese került helyzetbe, ám nem sikerült eltalálnia a labdát. Nagy Gábor fel-le zakatolt a jobb oldalon – ő is „dr.” Andorkától kapta a labdát, ám Farkas valami hihetetlen bravúrral védeni tudott.

Mihalecz Péter és a gól

A találkozó után azt kérdeztem a gólszerzőtől, érzett-e elégtételt amiatt, hogy 2005-ben Magyar Kupa-meccsen a pécsi Dienes úgy rúgta meg őt, hogy több hónapra kidőlt a sorból az akkor meccsről-meccsre csúcsformában játszó csatár. A tavaszi második gólját szerző támadó elmondta, hogy ez eszébe sem jutott, főleg úgy, hogy Dienes azóta már máshol játszik…

„A szögletnél elhatároztam, hogy a rövidre fogok érkezni – jól is jött Vöri labdája: óriási örömet éreztem: hihetetlenül jó dolog ennyi hazai néző előtt győztes találatot szerezni! Tudtam, hogy megvan a három pont, ugyanis éreztem, hogy a Pécsben nincsen benne a gól!”

A XXIV. forduló statisztikája

Már csak egy veretlen együttes van a tavaszi mezőnyben: a Szombathelyi Haladás.

A forduló előtt még hármas volt ez a társaság (a Pápa és a Pécs most kaptak ki először)! Egyértelmű volt a 24. körben a hazai csapatok fölénye: ötször győztek az otthon játszók.

Haladás – Pécs 1 – 0, Felcsút – Pápa 3 – 1, Integrál-DAC – Budaörs 2 – 0, FC Ajka – Gyirmót 5 – 1, Barcs – ESMTK 1 – 0), két pályán lett döntetlen az eredmény (Kozármisleny – Komló 2 – 2, MTE – Soroksár 1 – 1) és egy idegenbeli győzelem született, hiszen 3 – 2-re győzött a Kaposvölgye Dunaújvárosban. 25 gól született, ez 3,13-as átlagot jelent.

A 8 meccset 8.700-an látták (ergó a hét másik derbi átlag-nézőszáma: 528 fő) – ez 1.088-as fordulós átlagnak felel meg. Érdekesség: a Haladás az első tavaszi fordulóban megverte a Kozármislenyt, akik az azóta lejátszott mind a nyolc meccsükön ikszeltek. A Hali a legutóbbi 15 meccsén 10 győzelmet aratott és ötször játszott döntetlent – míg a két nagy rivális, a Felcsút és a Pápa is kétszer kapott ki ebben a periódusban. Azonban megnyugodni még mindig nem szabad, hiszen az MLSZ gondolt egyet és újabb szabálymódosítást vezetett be – muszáj az első helyet megszerezni azért, hogy a Felcsút és az osztályozós kever-kavar ne húzza át a számításainkat!

„Barcs-rovat”

A dél-somogyiak adják a Haladás soron következő ellenfelét – ezúttal vasárnap játszottak az ESMTK ellen. (Így a Haladás egy nappal többet pihenhetett a hétközi fordulóra.) A Barcs nem csak 1 – 0-ra győzött, hanem az 87. percben Bonica kapus a 16-oson kívül szabálytalankodott az egyedül kapura törő csatárral, így a kiállítás sorsára jutott – vele együtt Szőke is, aki addig szövegelt a bírónak, míg neki is felmutatta a piros lapot. Cseréje már nem volt az ESMTK-nak – de Németh József remek beugrónak bizonyult, ugyanis megfogta a szabadrúgást. A két kiállított tehát biztosan hiányzik szerdán – valamint a 71. percben súlyos sérülést szenvedő Vörös Dávid is. Az erzsébetiek honlapjának információi szerint a cserekapus Tóth is sérült, így legnagyobb valószínűséggel az U-19 hálóőre a Szombathelyi Haladás bizonyíthat először a felnőtt NB II-ben…

Fanyalgásunk

Tulajdonképpen a Pécsen látszódott, hogy az út elején jár Nagy Tamás. A rutinos játékosok (Szabados és Kulcsár) ismerik egymás és az edző reakcióit, tudják mi a pontos feladatelosztás – a fiatalok közül pedig többen is egy-egy mérkőzésre fel-fel tudják venni a ritmust. Szombathelyen többen is így voltak, ám koncentrációjuk csak 70 percig tartott. Mi addig nem láthattuk azt a csapatot, akit magunknak kívánunk – ám ekkor a játékosok akarata, a lelkesedése és a tudása a szurkolók őrületes buzdítása (egy közös jelzővel: a Hali-szív) fantasztikussá varázsolta a mérkőzést!

Sajnos azonban áldozatokkal járt a szombati rangadó – annak ellenére, hogy a találkozó nagy részében annyit fetrengtek a piros-feketék, mint a főszereplők egy második vonalas erotikus filmben… A sérültlistára Kaj András és Sipos Norbert mellé feliratkozott Simon Attila, három sárga lapja van Nagy Gábornak és Hegyi Lászlónak. Tóth Norbert letöltötte büntetését – így minden valószínűség szerint a Vörös – Rajos – Tóth hármas játszik majd a középpályán, elől pedig Simon helyén a gólszerző Mihalecz. Annak ellenére, hogy az ESMTK-nál is sok a hiányzó, nem szabad lebecsülni az ellenfelet, hiszen most egy hét alatt három meccset játszik az együttes – a koncentráció egy pillanatig sem lankadhat – csak így érhetjük el az álmaink megvalósulását.

Jegyzőkönyv

Szombathelyi Haladás - Pécsi MFC-Pécs Pláza 1 - 0 ( 0 - 0 )
Szombathely, 5.000 néző. Vezette: Németh.
Haladás: Rózsa - Csontos, Kuttor, Guzmics, Tóth P. - Vörös, Rajos, Hegyi (Kovács Zs. a 74.) - Nagy G. (Csutak a 89.), "Dr." Andorka, Simon A. (Mihalecz a 70.)
Gólszerző: Mihalecz a 87. (1 - 0 ) percben.
Sárga lap: Nagy G. (6.), Hegyi (23.)
Szögletarány: 8 - 3 (3 - 1)

 

Győztes belépőjegyek és bérletek

A McDonald's és a Szombathelyi Haladás közös játékában gyorséttermi menüt nyerhetnek azok, a Rohonci útra kilátogató nézők, akiknek a belépőjegy-sorszámát kihúzzák a hazai találkozót követően. A Nyugat Rádió műsorában és a www.nyugat.hu oldalán hallhatóak illetve olvashatóak a nyertesek. A Pécs elleni meccsen a szerencsés tribünös belépő a 074751-es, valamint az álló 015943-as és a 036753-as nyugdíjas/diákjegy nyert. Gratulálunk!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!