A pályán dőljön el a feljutás!

Nem a zöld asztalnál, hanem a pályán kívánja kivívni a feljutást a Lombard FC Haladás.

Természetesen Illés Zoltán klubigazgatóhoz is eljutottak azok a híresztelések, miszerint a szombathelyi klub - amennyiben nem sikerülne megszereznie a bajnokságban a második helyezést - szívesen "egyezkedne" a vetélytárs vasi gárdával, a Bükkel.

- Egyszerűen pletykáról van szó, ugyanis sem eddig, sem pedig a későbbiekben nem kívánunk tárgyalni a büki klubbal egy esetleges fúzióról. A sporttörvény egyébként is tiltja az indulási jog vásárlást, két együttes csak úgy egyesülhet, ha az egyik gazdasági társaság felvásárolja a másikat. Még egyszer mondom: erről szó sincs. A feljutást nem a zöld asztalnál, hanem a pályán akarjuk kivívni - közölte Illés Zoltán.

Ajándék gyerekeknek
A vasárnapi mérkőzéshez tartozó érdekes információ még, hogy a találkozó előtt a Lombard FC Haladás egy garnitúra mezt ad át az Ikervári Nevelőotthonba elhelyezett gyerekeknek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!