Rosszabb is lehetett volna

Illés Zoltán szerint sokkal rosszabbul is alakulhatott volna a sorsolás a Lombard FC Haladás szemszögéből.

Bár az első öt meccsből hármat idegenben játszik az élvonalba feljutott Lombard FC Haladás, az ellenfelek között több – papíron – verhető gárda is szerepel.
– Nem szabad egy együttest sem lebecsülni, de azért azt kijelenthetjük, hogy rosszabbul is alakulhatott volna a sorsolásunk – közölte a klubigazgató kora délután.

– Hazai környezetben kezdünk, aztán az igencsak megerősített Debrecenhez látogatunk, utána újra idegenben, Siófokon lépünk pályára. Ha az első három fordulót sikerrel vesszük, úgy egészen biztos vagyok abban, hogy augusztus 23-án, a Savaria Karneválon már sok néző ellen fogadjuk a Videotont – mondta Illés Zoltán.

1. forduló - Day

Július 26., szombat

Újpest-Debrecen

MTK-Sopron

Békéscsaba-ZTE

Videoton-Pécs

Balaton FC-FTC

Haladás-Győr

2. forduló - Day 2

Augusztus 2., szombat

Győr-Balaton FC

FTC-Videoton

Pécs-Békéscsaba

ZTE-MTK

Újpest-Sopron

Debrecen-Haladás

3. forduló - Day 3

Augusztus 9., szombat

Újpest-ZTE

MTK-Pécs

Békéscsaba-FTC

Videoton-Győr

Balaton FC-Haladás

Debrecen-Sopron

4. forduló - Day 4

Augusztus 23., szombat

Balaton FC-Debrecen

Haladás-Videoton

Győr-Békéscsaba

FTC-MTK

Pécs-Újpest

ZTE-Sopron

5. forduló - Day 5

Augusztus 30., szombat

Újpest-FTC

MTK-Győr

Békéscsaba-Haladás

Videoton-Balaton FC

Sopron-Pécs

Debrecen-ZTE

6. forduló - Day 6

Szeptember 13., szombat

Videoton-Debrecen

Balaton FC-Békéscsaba

Haladás-MTK

Győr-Újpest

FTC-Sopron

Pécs-ZTE

7. forduló - Day 7

Szeptember 20., szombat

Újpest-Haladás

MTK-Balaton FC

Békéscsaba-Videoton

ZTE-FTC

Sopron-Győr

Debrecen-Pécs

8. forduló - Day 8

Szeptember 27., szombat

Békéscsaba-Debrecen

Videoton-MTK

Balaton FC-Újpest

Haladás-Sopron

Győr-ZTE

FTC-Pécs

9. forduló - Day 9

Október 4., szombat

Újpest-Videoton

MTK-Békéscsaba

Pécs-Győr

ZTE-Haladás

Sopron-Balaton FC

Debrecen-FTC

10. forduló - Day 10

Október 18., szombat

MTK-Debrecen

Békéscsaba-Újpest

Videoton-Sopron

Balaton FC-ZTE

Haladás-Pécs

Győr-FTC

11. forduló - Day 11

Október 25., szombat

Újpest-MTK

FTC-Haladás

Pécs-Balaton FC

ZTE-Videoton

Sopron-Békéscsaba

Debrecen-Győr

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!