A debreceni futballcsapatot működtető gazdasági társaság arról informálta a Lombard FC Haladást, hogy a csapatukat elkísérő szurkolók közül azok is bejutnak a vendégszektorba, akik egyelőre nem rendelkeznek szurkolói kártyával.
Illés Zoltán, a Lombard FC Haladás klubigazgatója érdeklődésünkre elmondta: élénk érdeklődés kíséri a szombathelyi szurkolók körében a Debrecen elleni, szombat este nyolckor kezdődő mérkőzést.
A klubigazgató abban reménykedik, hogy sok Haladás-drukker kíséri el a gárdát a nehéznek ígérkező összecsapásra.
Ugyancsak a zöld-fehérekkel kapcsolatos információ, hogy felépült sérüléséből Kaj András, így - amennyiben Détári Lajos vezetőedző úgy dönt - a középpályás pályára léphet a Loki otthonában.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!