Döntetlen a csehekkel: Sigma Olomuc - Haladás 0 - 0

Söchau, 150 néző.

Haladás: Rózsa - Csontos (Schimmer a 46.), Guzmics, Kuttor, Devecseri – Vörös, Kaj (Molnár B. a 46.), Rajos (Maikel a 46.) – Oross, "Dr." Andorka (Kenesei a 46.), Sipos N. (Burkus a 77.).

Az első játékrészben inkább a csehek játéka dominált: már a mérkőzés legelején egy távoli lövésből a felső lécet találták el, illetve a félidő közepén egy lecsúszott beadás is a kapufán csattant - az onnan került Rózsa ölébe. Sajnos "Dr." Andorka Péter megsérült: edzőmérkőzésen elég durvának mondható rúgást kapott a combjára - diagnózis egyelőre nincsen.

A második félidőben Kenesei, Molnár és Maikel pályáralépésével megváltozott a játék képe és a Haladás többet birtokolta a labdát, és Kenesei egy kapufával is jelezte: mindig veszélyes a kapura. 22 méteres szabadrúgását a cseh kapusa kiejtette, Kuttor a labdát a hálóba pofozta, de a játékvezető kapustámadás címén annullálta a találatot.

Főleg a második játékrészben játszott rendkívül meggyőzően a Haladás, és egy kis szerencsével meg is nyerhette volna a találkozót.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!