Ez ismét a Haladás hivatalos honlapja!

Amikor kilenc éve, 1999-ben – az országban az elsők között –, elindult a nyugat.hu internetes magazin, elhatároztuk, hogy a város legnagyobb sportcsapatait, a Haladást és a Falcot azzal támogatjuk, hogy elkészítjük honlapjukat. Hiszen szombathelyiek is vagyunk!

A www.falcokc.hu-t azóta is a nyugat.hu stábja működtetni, s bár a Haladás hivatalos honlapja négy éve más gazdát kapott, nálunk továbbra is olvashatták a csapatról szóló információkat. Tették is, hiszen a legtöbb hali szurkoló minket látogatott meg nap-mint nap. Most pedig ismét mi gondozzuk, csinosítjuk és írjuk a Szombathelyi Haladás hivatalos honlapját.

Reméljük, eztán sem csalódnak bennünk!

Jó olvasást, képnézegetést, fórumozást, szavazást! No és Hajrá Haladás!

Roznár Gyöngyi
főszerkesztő
www.nyugat.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!