Bajnokvárás Szombathelyen

Az MTK látogat a Rohonci útra szombaton este.

A kéthetes bajnoki szünet végére valamennyi zöld-fehér játékos felgyógyult sérüléséből, így Gujdár Sándor csak a két eltiltott futballistájára, Seper Ákosra és Tóth Péterre nem számíthat a bajnok elleni összecsapáson. A Lombard FC Haladás vezetőedzője hazai környezetben győzelmet vár a találkozótól.

- Az MTK-nak hihetetlenül erős a játékosállománya, így néhány futballista kiesése sem okoz gondot Egervári Sándornak - utalt Czitkovics és Welton Silva sérülésére Gujdár Sándor.

- Az eddig hazai pályán bevált taktikánkat alkalmazzuk a fővárosiak ellen, azaz zárt védekezésből próbálunk gyors támadásokat vezetni. A kék-fehérekről tudni kell, hogy a középpályán pillanatok alatt képesek létszámfölényt kialakítani. A védőiket tehát meg kell akadályoznunk abban, hogy bekapcsolódjanak a támadásokba - mondta a bajnokcsapat ellen alkalmazandó stratégiával kapcsolatban a szakvezető, aki a célok teljesítése érdekében a középpályán több védekező játékosnak is helyet szorított.

- A csapatban mindenki egészséges, a kezdőcsapat azonban még nem állt teljesen össze a fejemben, ugyanis egyelőre nem döntöttem el, hogy Lőrinc, vagy Jagodics szerepeljen a védelem tengelyében. Várhatóan a Balogh - Farkas V., Lőrinc (Jagodics), Horváth R. - Kaj, Dubecz, Szűcs, Farkas A. - Somfalvi, Nagy S., Tüske összetételben kezdünk - így Gujdár Sándor.

A hazai környezetben eddig kitűnően menetelő zöld-fehér gárda természetesen ezúttal is számít a lelkes közönség buzdítására.
-  Az eddigi két, Rohonci úti fellépésünk során fantasztikusak voltak szurkolóink, nyugodtan mondhatom, hogy a közönség volt a csapat tizenkettedik játékosa. Ezúttal is szükségünk lesz a buzdításukra, hiszen a bajnokcsapat ellen kell pontot, pontokat gyűjtenünk. Mivel roppant nehéz sorozat előtt állunk, mindenképpen le kellene győznünk Egervári Sándor együttesét. Ha a közönség mellénk áll, úgy azt garantálom, hogy a fiúk is mindent megtesznek majd a sikerért - fogalmazott végül a Lombard FC Haladás vezetőedzője.

A Lombard FC Haladás-MTK bajnoki mérkőzés szombaton este hatkor kezdődik. Az összecsapást az M2 élőben közvetíti.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!