Magyarország U-20-as labdarúgó-válogatottja az Alpok-Adria Kupa keretében Olaszországot fogadta.
A mérkőzésre Kecskeméten került sor. A magyar kispadon ezen a mérkőzésen mutatkozott be a két napja MLSZ-alkalmazásban álló holland Wilco van Buuren. A mieinknél a védelemben kapott helyet Lengyel Dániel, a középpályán Koman Vladimir, míg a csatársorban Simon Attila.
A két jelenlegi- és egy volt Haladás-játékos számára remekül sikerült a találkozó: a 27. percben egy Koman-szögletet Simon fejelt a taljánok hálójába, majd a 69. percben egy jogosan megítélt büntetőt váltott gólra az egyébként Olaszországban légióskodó Komanan. A védelmet remekül irányította Lengyel Dániel - az olaszoknak csak a szépítésre futotta, így a mieink 2–1-re megnyerték a találkozót.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!