Mint arról már korábban beszámoltunk, a múlt hétvégén elmaradt a Szombathelyi Haladás II. – Mosonmagyaróvár NB III.-as labdarúgó mérkőzés, mert a vendég együttes nem volt hajlandó pályára lépni. Az NB III. Bakony-csoportjának Fegyelmi Bizottsága ma délután tárgyalta az ügyet és Tóth Miklós manager igazgatótól megtudtuk, hogy első fokon 3-0-ás gólkülönbséggel a szombathelyi együttesnek ítélte a három pontot. A Mosonmagyaróváriak nyolc napon belül felebezhetnek a döntés ellen.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!