Zöldek a sárgák ellen

A juniorcsapat ellen sem jött össze a felkészülési mérkőzés szerda délután, így Bozsik Péter tanítványai - jobb híján - egymás ellen játszottak "edzőmeccset".

A területvédekezés begyakorlása miatt Bozsik Péter mindenképpen edzőmérkőzést kívánt játszani a héten. Miután a Tapolcával és a juniorcsapattal sem sikerült összehozni a tesztmeccset, Bozsik Péter tanítványai egymás ellen futballoztak.

Bár azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a Lombard FC Haladás trénere milyen összeállításban küldi pályára együttesét a hét végi, Pécs elleni találkozón, a szurkolók közül többen a zöld dresszben szereplő gárdában vélte felfedezni a vasárnapi kezdőcsapatot.

A zöldek a Balogh - Kaj, Farkas V., Lőrinc, Farkas A - Németh T., Kovács A., Dubecz (Seper), Somfalvi, Tóth P. - Tüske összeállításban szerepeltek. A "sárgáknál" szerepelt több fiatal futballista is, de szóhoz jutott három brazil játékos is.
A meccs a területvédekezés begyakorlásáról, valamint a négy-négy-kettes és a négy-öt-egyes felállás váltogatásáról szólt.
Az "edzőmeccsen" Szabó Zoltán megsérült, a szőke középpályást le is kellett cserélni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!