Hét mérkőzés óta nem nyert, öt meccs óta pedig gólt sem rúgott az élvonal kilencedik helyén tanyázó szombathelyi alakulat. Az elmúlt hét játéknapon ötször ikszeltek Somfalviék, kétszer viszont úgy kaptak ki, hogy nem találtak be ellenfelük kapujába.
Bármily furcsa, de legutóbb még Détári Lajos irányításával, augusztus 23-án, a Savaria Karnevál estéjén győzött a Lombard FC Haladás.
- Természetesen mi is látjuk a problémákat, s tisztában vagyunk azzal, hogy elsősorban a gárda támadósorát kell megerősítenünk az átigazolási időszakban - kezdte mondandóját Illés Zoltán, a Lombard FC Haladás klubigazgatója, majd hozzáfűzte: nemcsak érkezők, hanem távozók is lesznek a csapatnál decemberben.
- Már közöltük a játékosokkal, hogy alapos keretszűkítés előtt áll az együttes. Neveket egyelőre nem szeretnék mondani, de annyi biztos, hogy legalább öt-hat játékostól elköszönünk - közölte Illés Zoltán.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!