A tíz órakor kezdődő közgyűlés elején „váratlan vendég” kért és kapott szót. Dr. Ipkovich György polgármester Halmosi Zoltánnak, a szombathelyi labdarúgás emblematikus figurájának adott szót.
A Haladás legendája kérte a képviselőket, hogy igennel szavazzanak és adjanak zöld utat a vásárlásnak. Elmondta, hogy 44 éve tagja a Haladás családnak, melynek otthona a Rohonci út.
Halmosi ezt követően átadta a szurkolók áltál összegyűjtött 3740 aláírást tartalmazó íveket a város első emberének.
Azt, hogy pontosan hány órakor tárgyalja a közgyűlés a Rohonci úti stadion ügyét, egyelőre nem lehet tudni. Az azonban már most biztosnak tűnik, hogy erre csak a délután folyamán kerül sor.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!