Kenesei lassan gyógyul, kérdéses mikor térhet vissza

A Soproni Liga 14. fordulójában, a Paks elleni mérkőzés 26. percében kellett lecserélni a Haladás csatárát. Két helyen elszakadt a lágyéka, méghozzá annyira, hogy nem lehetett megoperálni. Nyolc hete nem edz, de talán szerdán elkezdhet kocogni.

Kenesei Krisztián nincs könnyű helyzetben, hiszen akármennyire rutinos játékosról van szó, fontos lenne, hogy ott legyen a többiekkel jövő héten szerdán, amikor a csapat elkezdi a felkészülést. A csatár honlapunknak azt mondta, erre van esély, igaz ugyan, az már most biztosnak tűnik, hogy csak könnyített munkára jelentkezik a téli pihenő után. Természetesen nem arról van szó, hogy a csatár ellazsálná a kemény alapozást. Orvosai tanácsoltak további pihenőt, nehogy még nagyobb legyen a baj.

- Három hétig Budapestre jártam kezelésekre. Nemrég jött be Magyarországra egy speciális gép, ami a sérült szöveteket és az izomzatot húzza össze. Ennek köszönhetően javult ugyan az állapotom, de sajnos nem vagyok 100%-os. Sokkal komolyabb ez a sérülés, mint amire számítottam. Bár az orvosok már az elején azt mondták, hogy nyolc hét pihenő vár rám, én azonban abban reménykedtem, hogy hat hét után eltudok kezdeni futni. Ezzel szemben most járok a nyolcadik hétben, de még mindig érzek fájdalmakat. Iszonyatos érzés, hogy két hónapja a sétáláson kívül semmit nem mozogtam. Két napja voltam Mohácsi doktornál, aki azt javasolta, hogy szerdán kezdjem el az edzéseket, a kocogást, de csak nagyon óvatosan, a többiektől külön. Nagyon vigyáznom kell rá, nehogy újra elszakadjon. Remélem, hogy január végére már olyan állapotban leszek, hogy együtt tudok készülni a többiekkel és bízom benne, hogy Törökországban már edzőmeccseket is tudok játszani.

A balszerencsés pillanat. Kenesei a lágyékához kap a Paks elleni meccsen
Unger Tamás

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!