A Szombathelyi Haladás két villanásnak köszönhetően hozta el a három pontot Mosonmagyaróvárról a Merkantil Bank Liga 13. fordulójában.
A találkozó első félideje kevés helyzetet hozott, egyik csapat sem tudott fölénybe kerülni. A fordulás után viszont a Haladás ritmust váltott: a 78. percben Szakály Attila szerezte meg a vezetést, egy perccel később pedig Moharos Leó duplázta meg az előnyt, végleg eldöntve a mérkőzést.
Végeredmény:
Credobus Mosonmagyaróvár – Szombathelyi Haladás 0–2
Gólszerzők: Szakály (78.), Moharos (79.)
A Haladás ezzel a győzelemmel megszakította nyeretlenségi sorozatát, ám továbbra is a 15. helyen áll a tabellán 9 ponttal. A bennmaradást jelentő 13. helyen jelenleg a Balatonfüred található 11 ponttal, így a vasi zöld-fehérek két pontra megközelítették a bennmaradást jelentő helyet.