Tóth Miklós, a Szombathelyi Haladás manager igazgatója honlapunknak korábban azt mondta, hogy nem tervezik külföldi focista leigazolását, csak abban az esetben, ha a játékos valóban erősítést jelentene a klubnak. A sportvezető már akkor elárulta, hogy rengeteg manager juttatott el a Rohonci útra felvételeket pártfogoltjáról. Köztük volt a két norvég fiatalember anyaga is. A látottak pedig meggyőzték a szakmai stábot.
Így hétfőtől Balal Arezou és Faton Hoti személyében két norvég futballistát tesztel a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapata. A két fiatalember egy hétig készül a Rohonci úton. Egyébként mindkét játékos bevethető a középpályán, de a róluk talált információk alapján a csatársorban is otthonosan érzik magukat.
Nagy valószínűséggel az edzések mellett mindketten pályára lépnek a jövő hétvégi Hévíz elleni találkozón is.
Az elmúlt szezonban mindketten a Fredrikstad FK-ban játszottak. De Balel Arezau megfordult többek között az FK Arendal csapatában is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!