A Vosztokkal is játszik a Haladás

Kedden játssza első felkészülési találkozóját Törökországban a Szombathelyi Haladás. Változások történtek az edzőmeccsek programjában.

Vasárnap este érkezett meg Törökországba a Szombathelyi Haladás labdarúgó csapata. A szálloda mellett lévő pályán ezekben a percekben éppen edzést tart a zöld-fehéreknek Csertői Aurél.

A tréninggel egy időben kiderült az is, hogy csütörtökön mégsem az FC Tobol-lal, hanem a kazah PFK Vosztokkal játszanak edzőmeccset Rózsáék.

A PFK Vosztok egy kazah labdarúgó csapat Öszkemen városából. Az 1992-ben létrehozott kazah szuperliga alapító tagja és stabil résztvevője, ahol 1997-ben és 1998-ban ötödik helyezést ért el. Legnagyobb sikerüket 1994-ben érték el, amikor is elhódították a kazah kupát.

Hamarosan képgalériát is láthatnak az edzésről.

Haladás-percek a Nyugat Rádióban

Pál T. Gábor kollégánk egyébként minden reggel 9 óra 40 perckor és este 19 óra 30 perckor élőben jelentkezik Törökországból a Nyugat Rádióban, az FM 88.4-en.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!