Itthon maradt a díszes trófea

Kitűnő hangulatban, ismételten remek szervezésben telt a második alkalommal kiírt Szurkolók Kupája. Ahogy az eddig mindig történt, Kispest - Haladás döntőre került sor.

Gulyáságyú és sörfolyam

A szombathelyi szervezőcsapat ismét kiváló vendéglátónak bizonyult. A Haladás VSE által biztosított csarnok mellett a büfé is hívogatta a drukkereket. Gőzölgő babgulyás és sör várta a szimpatizánsokat. A foci talán egy hajszálnyival alacsonyabb színvonalú volt, mint a Soproni Ligában, ám a szurkolás most is első osztályúnak bizonyult. A Haladás Szurkolói Kör és Green White Army szurkolói csoport mindent megtett a vendégek kedvéért. Hangosítás, eszem-iszom, zene, remek hangulat.

Öt együttes - tíz csapat

A Fehér csoportból az erőtől duzzadó játékot mutató Hali Fans teljesen megérdemelten jutott tovább, míg a Haladás Szurkolói Kör II. csapata a Kispest I. elleni eredményének köszönhetően lépett az elődöntőbe.

A Zöld kvintettben tisztább volt a kép: kiemelkedett a Haladás Szurkolói Kör I. csapata és a Nuova Guardia is. Az ötös erősségét az is bizonyítja, hogy ez a két együttes jutott a fináléba, ahol a szombathelyiek taktikus és gólerős játékával nem tudtak mit kezdeni a kispestiek. A torna gólkirálya a zöld-fehérek éke, Szakály Balázs lett, 12 találattal.

Az eredmények

Fehér csoport:

Hali Fans - Haladás Szurkolói Kör II. 1-0
Kaposvár - Kispest I. 1-2
Kaposvár - GWA II. 2-0
Kispest I. - Hali Fans 0-2
Haladás Szurkolói Kör II. - GWA II. 0-1
Kaposvár - Hali Fans 2-2
Kispest I. - Haladás Szurkolói Kör II. 0-1
Hali Fans - GWA II. 2-0
Kaposvár - Haladás Szurkolói Kör II. 0-1
Kispest I. - GWA II. 1-0

A végeredmény:

1. Hali Fans 10 pont
2. HSZK II. 6 pont
3. Kipest I. 6 pont
4. Kaposvár 4 pont
5. GWA II. 3 pont

Zöld csoport:

GWA I. - BKV Előre 6-0
Kecskemét - Nuova G. 1-2
Kecskemét - HSZK I. 0-5
Nuova G. - GWA I. 1-0
BKV Előre - HSZK I. 0-9
Kecskemét - GWA I. 1-1
Nuova G. - BKV Előre 3-0
GWA I. - HSZK I. 0-1
Kecskemét - BKV Előre 2-0
Nouva G. - HSZK I. 0-0

A végeredmény:

1. HSZK I. 10 pont
2. Nuova Guardia 10 pont
3. GWA I. 4 pont
4. Kecskemét 4 pont
5. BKV Előre 0 pont

Szurkolói torna
Idén is Kispest - Haladás döntőre került sor. Tekintse meg galériánkat!
Lovagi Milán

Elődöntők:

Haladás Szurkolói Kör I. - Haladás Szurkolói Kör II. 2-0
Nuova Guardia - Hali Fans 0-0 (büntetőkkel: 2-0)

9. helyért:

BKV Előre - GWA II. 1-3

7. helyért:

Kecskemét - Kaposvár 1-2

5. helyért:

GWA I. - Kispest I. 1-2

3. helyért:

Haladás Szurkolói Kör II. - Hali Fans 0-3

Döntő:

Haladás Szurkolói Kör I. - Nuova Guardia 3-0

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Pályán a szurkolók

Másodszor rendezik meg Szombathelyen a Szurkolók Kupáját. A tavalyi kezdeményezés rendkívül sikeresnek bizonyult. Ezúttal tíz együttes fog parkettra lépni.

Drága sör, jó hangulat. Szurkolók fociztak

A Hali Fans néven induló zöld-fehér szimpatizánsok nyerték meg a második alkalommal kiírt Szurkolói Kupát. Újbudán 15 együttes vett részt - köztük három szombathelyi. A győztes mellett a GWA és a Szurkolói Kör is harcba szállt, ők kevesebb sikerrel.

Január végén Szurkolók Kupája

Második alkalommal kerül sor a Szurkolók Kupája elnevezésű rendezvényre. A HVSE munkacsarnoka tavaly még többségében NB II-es csapatok drukkereinek adott otthont, idén azonban már tisztán első osztályú lesz az esemény.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!