Balassa a folyosón aludt

Nem a szobafoglalást rontották el a Haladás vezetői. Balassa Péter a szobatárs, Rózsa Dániel horkolását unta meg, és vállalt önkéntes száműzetést egyik éjszaka. Szösszenetek a Haladás törökországi edzőtáborából.

Rózsa Dániel: Nem tehetek róla

Ahogy egy edzőtáborban lenni szokott, az esti kártyacsaták kiváló alkalmat adnak arra, hogy a játékosok egymást ugrassák. Itt derült ki az is, hogy a Haladás kapusával nem könnyű együtt lakni.

- Nem tehetek róla, horkolok –mondta Rózsa. Ennek most Balassa Peti volt az áldozata, aki egyik éjjel ágyneműstől kiköltözött a folyosóra és ott aludt. Állítólag reggel többen meglepődtek ezen, de beszéltem vele és azt mondta, jól aludt.

A két morgó egy szobában

Tóth Péter és Sipos Norbert „együttélése” ennél zökkenőmentesebb volt. Igaz, a két játékost régi barátság köti össze, Szombathelyen is rendszeresen összejárnak.

Sipos Norbert már ''megszokta'' Tóth Pétert
Pál T. Gábor

- A két morgolódó, bal oldali játékos, egy helyen, tíz napig – meséli nevetve Sipos Norbert. Megszoktuk már egymást, szó sincs nagyobb konfliktusokról. Tudom, hogy több játékos idegenkedik az edzőtáboroktól, nehezen viseli, hogy nem lehet együtt a családjával. Én nem tartozom közéjük, hasznosnak tartom ezeket. Az otthoniakkal meg telefonon, interneten tartom a kapcsolatot. Szombathelytől, amikor máshol fociztam, mindig nehezen „szakadtam” el, az nagyon megviselt, de ez a tíz nap egészen más.

Oross a feleségéért izgult

Oross Mártonnak rövidesen megszületik a kislánya. A csatár így érthető módon rengeteget gondolt feleségére.

- Márciusra várjuk a babát – mondja. A feleségemmel most az anyukája van, nem maradt egyedül, így nyugodt lehetek. Egy jó felkészüléshez elengedhetetlen az edzőtábor. Magyarországon erős ellenféllel csak olyan magyar csapattal tudsz játszani, akivel a bajnokságban amúgy is találkozol. Fontos, hogy itt erős bajnokságok, erős csapatai ellen tudjuk felmérni, hol tartunk.

Lengyel megismerte a csapattársait

Lengyel Dániel az MTK-tól igazolt a Szombathelyi Haladáshoz. Az utánpótlás válogatott focista azt mesélte honlapunknak, hogy a legjobban annak örült, hogy egy kicsit jobban megismerte a többieket.

- Ebben a tíz napban sikerült belecsöppennem a csapat életébe. Otthon is igyekszem tartani a kapcsolatot, de ez azért egészen más volt. A „nagy barátkozás” mellett igyekeztem olvasni is és a póker asztalnál is megjelentem rendszeresem. Vallom, hogy a „bubi-hét” párosnál nincs jobb – mondta nevetve.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!