Valószínűleg elmarad a Győr – Haladás – A hazaiak nem bánnák?

Ezt Lencse Gyula nyilatkozta az Nb1.hu-nak. A sportvezető szerint a pályájukon lévő húszcentis havat nem elég letolni, el is kell azt szállítani, és mivel ez megfagyott, emberi ésszel végiggondolva, elmarad a két zöld-fehér klub mérkőzése.

Lencse elmondta azt is, hogy mindezt az MLSZ által szabott határidőig írásban is megerősítik a szövetségnek.

A Nyugat.hu információi szerint a Győri ETO-nál egy cseppet sem bánnák, ha elmaradna az első forduló. Úgy tudjuk, a pálya letakarítása érdekében sem tettek meg mindent a pályaválasztók, hiszen ha azonnal letolják a havat, akkor pályájuk fűtő berendezése játékra alkalmassá tudta volna tenni a gyepszőnyeget.

Arról, hogy lesz-e mérkőzés vagy sem, az MLSZ ma tíz órakor összeülő bizottsága dönt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!