A Nyíregyháza – Szombathelyi Haladás találkozó második félidejében csereként lépett pályára Simon Ádám, a Szombathelyi Haladás fiatal, tehetséges játékosa. A focistának sok ideje nem volt a bizonyításra, egy ütközést követően le kellett cserélni. A lefújás után kiderült, Simon sérülése súlyosabb lehet, mint elsőre gondolták, ezért Tóth Miklós manager igazgató a nyíregyházi kórházba szállította. Az első diagnózis alapján még az is előfordulhat, hogy egy csont repedt meg a lábában. Amint információnk van a végleges diagnózisról, azonnal tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!