Idegenben jobban megy – Ez volt a 20. forduló

A Soproni Liga 20. fordulójában a Szombathelyi Haladás tizedik idegenbeli gólját szerezte és ezzel negyedik idegenbeli győzelmét aratta. A kiszenvedett, de megérdemelt siófoki győzelemmel a vasiak a vesztett pontok alapján a harmadik helyen állnak a bajnokságban.

Gólok

Ismételten nagyon kevés gól született, mindössze tizenkilenc a nyolc meccs alatt, ami 2,38-as átlagnak felel meg. A legeredményesebb csapat a Fehérvár volt, négy találattal. Ez egyébként tavaszi rekord beállításnak is számít. A Debrecennek sikerült még ennyi gólt rúgni. Öt csapat nem talált ellenfele kapujába (DVSC, Vasas, Siófok, Paks, REAC). A REAC másodszor, a Vasas harmadszor volt gólképtelen tavasszal. A Paks három döntetlen után kapott ki. Az MTK és az Újpest pedig mind a négy tavaszi meccsét megnyerte. Rajtuk kívül, 2009-ben még a ZTE és az ETO nem kapott ki.
Három hazai győzelem született a hétvégi fordulókban (Újpest - DVSC 2–0, Fehérvár - REAC 4–0, DVTK - Vasas 1–0). Háromszor volt döntetlen (ZTE - Honvéd 1–1, Nyíregyháza - KTE 3–3, Győr - Kaposvár 1–1). Két csapat tudott nyerni idegenben (Siófok - Haladás 0–1, Paks - MTK 0–1).

Siófok - Haladás 0-1
www.nb1.hu
Fotó: www.nb1.hu"]

A táblázaton nem változott a helyzet: a harmadik és a tizennegyedik helyezett között mindössze 10 pont a különbség. A Siófok és a REAC pedig nem került közelebb a bent maradáshoz.

A 12 gólos Bajzát Péter vezeti a gólvadászok listáját, a második helyen 11 góllal áll a paksi Tököli, a Honvédos Hercegfalvi, a nyíregyházi Apostu és a debreceni Rudolf. A Hali legjobbjai, a 6-6 gólos Rajos Gábor és Kenesei Krisztián a tizenhetedikek holtversenyben.

Nézők

A Soproni Liga 20. fordulójában nézőcsúcs született. Igaz nemcsak pozitív, hanem negatív előjellel is. Újpesten, a Debrecen elleni szuperrangadón 10.265-en voltak, ezzel a dobogó legfelső fokáról letaszították a Zalaegerszeg - Haladás mérkőzést, amelyet 8.857 néző látott. A negatívuma az, hogy két találkozón, Siófokon és Fehérváron is mindössze 500-500-an voltak.

Lapok, érdekességek

Csak egy piros lapot osztottak ki a bírók. Nyíregyházán a hazai Odrobéna mehetett idő előtt zuhanyozni.
Kétszer mutatott a büntetőpontra a spori. Siófokon Kenesei kihagyta, Fehérváron Farkas Balázs berúgta a tizit. A nyolc találkozón az első félidőben mindössze egy idegenbeli gól született: a Kecskemét volt eredményes Nyíregyházán. Érdekesség, hogy a három 1–0-val végződött találkozó mindegyikének gólja a hajrában született: Diósgyőrben a 88. percben nyert a hazai csapat, Pakson a 89. minutumban az MTK, míg Siófokon a hosszabbítás második percének végén lőtt gólt Vörös Péter.

Tavaszi tabella

M Gy D V L - K Gk P
1. MTK 4 4 - - 8 - 1 +7 12
1. Újpest FC 4 4 - - 9 - 1 +8 12
3. ZTE FC 3 2 1 - 5 - 3 +2 7
4. Diósgyőri VTK 4 2 1 1 3 - 3 0 7
5. FC Fehérvár 4 2 - 2 7 - 4 +3 6
6. DVSC-TEVA 3 2 - 1 5 - 2 +3 6
7. Haladás 3 2 - 1 3 - 2 +1 6
8. Győri ETO 3 1 2 - 3 - 1 +2 5
9. Kecskeméti TE 4 1 2 1 7 - 8 -1 5
10. Vasas 4 1 - 3 3 - 6 -3 3
11. BFC Siófok 4 1 - 3 2 - 5 -3 3
12. Paksi FC 4 - 3 1 3 - 4 -1 3
13. Budapest Honvéd 4 - 3 1 3 - 5 -2 3
14. Kaposvár 4 - 2 2 3 - 5 -2 2
17. REAC 4 - 1 3 2 - 8 -6 1
16. Nyíregyháza 4 - 1 3 4 - 12 -8 1

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!