Az utóbbi időben a zöld-fehérek rosszul szerepeltek a bajnokságban, legutóbbi két mérkőzésüket elvesztették. Van tehát javítanivalója Simon Attila együttesének.
- Most senki nem játszik vissza a felnőtt csapatból, az akadémiás srácokon a sor, hogy bebizonyítsák, igenis van helyük ebben az osztályban. A játékosaim zöme játszott az U17-es selejtezőn, nekik biztosan kell egy kis idő, amíg sikerül regenerálódniuk. Ennek ellenére győznünk kéne - mondta érdeklődésünkre Simon Attila, a csapat edzője./p]
A Vép együttese a bentmaradásért küzd. A sárga-feketék legutóbb az első fordulóban tudtak nyerni. Rég volt, pedig ahhoz, hogy megőrizzék elsőosztályú tagságukat előbb-utóbb nyerniük kell.
- Nehéz dolgunk lesz, nem nagyon nyertünk az utóbbi időben, annak ellenére, hogy voltak arra utaló jelek, hogy sikerül talpra állni. A Haladás II. még úgy is nagyon erős, hogy nincs visszajátszója. Csak akkor van esélyünk nyerni, ha a helyzetkihasználásunk javul - mondta honlapunknak Takács Csaba.
A találkozó vasárnap délután háromkor kezdődik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!