Az adásban a politikus arra a kérdésre, hogy igaz-e, hogy a játékosok nem kapják meg időben a fizetésüket, azt mondta, hogy felhívta Balassa Pétert, a csapat kapitányát és érdeklődött nála erről, hiszen neki Dobány Lajos ügyvezető és Tóth Miklós manager igazgató is azt mondta, nincsenek csúszások.
– Meglepődtem volna, ha az urak nem mondtak volna igazat – mondta Czeglédy. Balassa Pétertől tudom, hogy a fizetések eddig kétszer késtek. A leghosszabb idő három hét volt. Nem lehet azt mondani, amiről szólnak a városi pletykák, hogy rendszeresen ne jutnának fizetéshez a játékosok, és ez befolyásolná a teljesítményüket. A focistától tudom, hogy ez az idő nem lépte túl a tűréshatárát a csapatnak.
A teljes adást elérheti a www.sztv.hu honlapon.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!