A középpályás kis túlzással a tavaszi fordulókat sérülten küzdötte végig. Teljesítményén azonban egy cseppet sem rontott mindez. A Haladás egyik legjobbja volt. A Diósgyőr ellen két órával a meccs előtt vállalta el a játékot, sajnos tizenöt perc után le kellett cserélni. Arról érdeklődtünk nála, van-e esély arra, hogy a Paks ellen ott legyen a többiekkel.
- Köszönöm, jól vagyok, hogy tudok-e játszani a hétvégén, az azonban még képlékeny. Nagyon bizakodó vagyok, szeretnék. Sajnos ugyanígy voltunk múlt héten is, aztán 15 perc után le kellett jönnöm. Nem akar elmúlni ez a sarokgyulladás. Mindent megtesznek az orvosok és a masszőrök is, hogy játsszak. Most már csak egyes mozdulatoknál fáj. Egész héten tudtam edzeni, de nem volt még rajtam futball cipő, csak légtalpas futó cipő. Az MTK ellen körbeinjekciózták a sarkamat, azon a meccsen nem is fájt, de utána begyulladt. Mindezek ellenére bizakodó vagyok.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!