Szombathelyi Haladás - Irtysh Pavlodar 1-0. Online közvetítés

Ma este hét órától az Európa Liga első selejtezőjében az Irtysh Pavlodar csapatát fogadja a Szombathelyi Haladás. Kövesse nyomon velünk az eseményeket!

2009 első tétmérkőzése az Európa Liga első selejtezőköréből: Szombathelyi Haladás - Irtisz Pavlodar. A vendégek a következő összeállításban kezdenek: Rikhard - Rimavicius, Nakov, Csernyiszov, Kolomitsz - Jurin, Ivanov, Andrejev, Parkahmcsuk - Somko, Maltszev.

A szombathelyiek a megszokott hadrendben futballoznak, az egyetlen változás: Sipos Norbert már Cipruson játszik, így Maikel igyekszik őt helyettesíteni, azaz a vasiak Rózsa - Schimmer, Guzmics, Kuttor, Tóth P. - Molnár, Vörös, Rajos - Oross, Kenesei, Maikel.

A vasiak kispadján Gőcze, Csontos, Iszlai, Simon A., Devecseri, Skriba és Irhás várnak bevetésre.

Egyelőre nagyon kevesen vannak a Rohonci úton, talán félház van a Haladás stadionjában.

A vendégöltözőből együtt vonult ki a két együttes: a Hali tiszta zöldben, a vendégek tiszta fehérben vannak.

Kolomitsz a kazah cséká, Tóth Péter elnyerte tőle a kezdést, így a szombathelyiek indítják majd útjára a labdát.

2. perc: Kenesei éles szögből leadott szabadrúgását Vörös csúsztatta fölé.

A keménységért nem mennek a szomszédba a vendégek. Elsősorban a középpályán folyik a játék, a kapuk még nem forogtak veszélyben.

10. perc: Schimmer jó középreadását Kenesei vette le mellel, Oross elé tette, azonban visszaértek a kazah védők.

12. perc: Maikel 2 csellel vert meg három védőt, Kenesei vette át a passzát, majd egy védő kézzel ért bele, ám a játékvezető nem vette észre a szabálytalanságot.

16. perc: Tóth Péter kézzel ért a labdába a 16-oson belül: az albán spori mutatta, hogy tovább - mi is őrá figyeltünk, így Vörös kénytelen volt buktatni Parkhamcsukot. A szabadrúgást Kolomitsz a háló tetejére emelte.

19. perc: Kenesei-Molnár akció: 16 méterről a Haladás középpályása a hálótartó vasat találta el.

Egy perc alatt két szögletet is rúghatott a Haladás, nagy üggyel-bajjal tudtak menteni a vendégek.

Többet van a Haladásnál a labda, azonban igazi gólhelyzetet nem sikerült még kialakítani.

28. perc: Maltsev kapott labdát a jobb szélen, egy csellel ment el Kuttor mellett, majd a rövidre tette vissza a játékszert, amit Rózsa fogott meg.

31. perc: Andrejev rúgta fel hátulról Rajost - villant is az első sárga.

Ismételten sok a hiba - a középpályán folyik a játék.

39. perc: Kenesei húzott befelé, majd 22 méterről lőtt: a labda a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret.

Egy percet fog hosszabbítani a játékvezető.

Alacsony színvonalú mérkőzés kevés pozitívum volt 45 perc alatt - remélhetőleg a bokáját fájlaló Molnár folytatni tudja a játékot.

A szombathelyiek jöttek ki előbb a második játékrészre, és hál' Isten Molnár Balázs is ott van a vasiak között.

46. perc: A kazahok kezdik a második félidőt.

47. perc: Maikel két csellel két védőt elküldött négyfelé, középreadását azonban kivágták a vendégek. Tóth Péter gyűjtötte össze a labdát, majd 22 méterről jobbal fölé durrantott.

48. perc: Shomko rúgta meg Rajost - ez is sárga lap.

Aktívabban kezdte a második félidőt a Haladás, azonban a jól záró kazah védelmet egyelőre nem sikerült feltörni.

53. perc: Oross remek passzával Schimmer lépett meg a jobb szélen, középreadásába azonban belelépett Rimavicius.

55. perc: Vörös szabadrúgását Kenesei elől Csernyiszov vágta ki, indult a kontra, ám Guzmics visszaért és remek ütemben szerelt.

58. perc: Kenesei birkózott a 16-oson belül Nakovval, középretette a labdát, ám ott csak kazah védő volt...

62. perc: Maikel helyett Skriba a pályán.

63. perc: Malinin játszik a vendégeknél Maltsev helyén.

66. perc: Tóth Péter bal oldali beadása magasnak bizonyult, Oross nem érhette el.

69. perc: Rajos lépett be a 16-oson belülre, leültette Nakovot, aki elhúzta a lábát: a játékvezető nem, hogy nem ítélt 11-est, hanem Rajosnak adott sárga lapot.

71. perc: Parkhamcsuk kapott sárga lapot, Rajos lebirkozásáért. Csere is: Jurin helyett Szobolev.

75. perc: Tóth Péter kapott labdát a bal szélen, egy védőt kicselezett, azonban a másodikon nem jutott túl, odalett a lehetőség.

1-0!!!!! Kenesei 29 méterről óriási bombagólt rúgott a bal felső sarokba!

81. perc: Noszkov játszik tovább Parkhamcsuk helyén.

84. perc: Szoboljev kapott sárga lapot, mert nem végzett el egy bedobást időben.

Többet van a labda most a vendégeknél, a Haladás elégedettnek tűnik az előnnyel.

Négy perc lesz a ráadás.

91. perc: Skriba Máté kapott jó labdát, Rimavicius utolsó emberként rángatta, majd elesett - a játékvezető továbbot intett.

93. perc: Oross passzával Rajos lépett a 16-oson belülre, azonban elfogyott ereje, így csak kapura gurítani tudott, amit Rikhard könnyedén védett.

Vége a találkozónak, előnnyel utazik Karagandába a Haladás.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!