Ankét a két EL-kör között

Dobány Lajos társ-ügyvezető, Dr. Czeglédy Csaba, a többségi tulajdonos önkormányzat képviselője és Keringer Zsolt, a Haladás Szurkolói Kör elnöke ismertették az összejövetel indokát.

A klubvezetés részéről még nincsen döntés (gazdasági szempontból) arról, lesz-e újabb székvásárlás. Nagyban függ ez az Elfsborg elleni idegenbeli találkozó eredményétől. Czeglédy Csaba most is tisztázta: lehet állni a szektorokban, ám csak a „székeknél”. Az, hogy a székek le- és felszerelésre kerüljenek, úgy tűnik, nem érné meg: több bajnoki találkozón akkora nézősereg várható, hogy csak állóhelyekkel lehetne megoldani a nagy számban érkező szurkolók elhelyezését.

A GWA képviselőjének elképzelése szerint a klub székház felőli kanyarba kerülne át a B-közép, és a mostani helyén ülőszektor kerülne kialakításra. Európában szokás, hogy a B-közép a kanyarokban kap helyet – és emellett akár még az árcsökkentés is szóba kerülhet (1.000 Ft helyett 800 Ft volt a javaslat, hiszen kevesebbet lehet látni a klubiroda felől). „Inkább legyen 300 szurkoló, mint 600 néző” – mondta, amire rögtön jött a riposzt, a szurkolás átragadásról…

Külön kell választani a kazahok, illetve a svédek elleni meccseket és a bajnokikat. A következő verzió szerint az EL-ben a kanyarban maradnának a szurkolók, ám a bajnokikon az eredeti állón.

Dobány Lajos számokat mondott, de előtte hangsúlyozta, hogy tetszik neki az első ötlet. Ha a megegyezés szerint a kanyar lesz a B-közép helye, akkor az árcsökkentés megoldhatónak tűnik.

A kanyarban most 1.021 szék van. Ezt át lehetne tenni a mostani üres részre (1.135 van a tribünnel szemközti lelátón, 2.997 pedig a tribünön). A vendégszektorban 277 szék van. Július 24-ig kellene ezt a szurkolóknak eldönteni – rendkívül komoly változás ez az elmúlt évtizedekhez képest.

A Haladás társ-ügyvezetője az Irtysh Pavlodar elleni hazai mérkőzéssel kapcsolatban még elmondta: az UEFA-tól nem érkezett semmiféle jelentés a találkozóról, így nagy valószínűséggel a kiküldött ellenőr mindent rendben talált a Rohonci úton.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!