Az edző segíteni fogja Csertői Aurél munkáját is, de természetesen Németh Zoltán továbbra is másodedzőként dolgozik a Haladásnál.
Az új trénernek nem lesz könnyű dolga, hiszen az NB III-as csapatnak a bajnokság megnyerését tűzte ki célul a vezetőség.
Máté Csaba 40 esztendős, 1969. október 23-án született. 1983 és 1993 között a Szekszárdi Dózsában, Pécsett, ismét Szekszárdon, majd Tatabányán futballozott. Ezután Belgiumban légióskodott a KV Kortrijk, a Roeselare és a Wevelgem együtteseiben, s 2001-ben tért haza. Attól fogva a Szekszárdi Utánpótlásnevelő Football Club elnökeként dolgozott, és edzőként is tevékenykedett a tolnai egyesületnél. UEFA A-licences végzettsége van.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!