Csodára fel, Halista fiúk!

Sokan azt mondják, itt már csak kuruzslók, Uri Geller tanítványok segíthetnek a Haladáson az Elfsborg elleni párharc előtt. Csertői Aurél vezetőedző és Molnár Balázs, a gárda játékosa viszont egy tisztességesen harcoló csapatot ígér. Akkor pedig bármi előfordulhat.

„Tudjuk miben kell javulnunk”

Nincs könnyű helyzetben Csertői Aurél, hiszen a csapatból újabb játékosok dőltek ki. Az edző elismeri, nagy bravúr lenne egy győzelem, a továbbjutás pedig igazi nagy szenzáció lenne.

– Tudtuk és éreztük, hogy nagyon erős csapattal találtuk magunkat szembe. A kinti meccs ezt be is bizonyította, ráadásul az ottani eredménnyel esélyeink nagyon minimálisra csökkentek. Nagyon sok hibával játszottunk, önmagunkhoz képest sem hoztuk a maximumot. Tudjuk, hogy miben kell javulnunk, de ez most lehet kevés lesz. Az ilyen mértékű túlerő ellen, nem sok mindent tudunk tenni. Hogy mivel lennék elégedett a lefújás után? Ha jobb játékot mutatnánk, mint amit kint produkáltunk, természetesen ha meg tudnánk őket verni az is nagy öröm lenne. A továbbjutás lehetőségéről szerintem nincs értelme beszélni. Egy biztos: tisztességesen fogunk küzdeni – mondta a Nyugat.hu-nak Csertői Aurél.

Nem feltartott kézzel focizunk

Molnár Balázs szerint a svédeknek most már sokkal nagyobb esélyük van a továbbjutásra, de ha az első félidőben sikerülne egy vagy két gólt rúgni, akkor kellemes meglepetés is születhet a Rohonci úton.

– Jó mérkőzésre számítok. Sokan elkísértek minket Svédországba, szeretnénk kárpótolni szurkolóinkat azzal, hogy hazai pályán megverjük a jó erőkből álló Elfsborgot. Hogy miben kell ehhez javulnunk? Hogy őszinte legyek, mindenben. Az Elfsborg nagyon jó csapat. Minden poszton remek játékosok alkotják a keretüket. Nem gondoltam volna, hogy ennyire erősek és ilyen jól játsszák a modern, gyors, rövidpasszos játékot. Szimpatikus futballt játszanak. Azt hittem, jobban képviselik az északi, ívelgetős stílust. Nekünk mind a támadójátékban, mind a védekezésben, mind pedig összjátékban javulnunk kell. Kielemeztük a kinti mérkőzést, remélem, hogy tanultunk a hibáinkból. A legfontosabb, hogy elhiggyük, hogy le tudjuk győzni a svédeket. Szeretnénk őket meglepni. Hogy lefutott-e a párharc? Maradjunk annyiban, hogy most már sokkal több esélyük van a svédeknek, mint nekünk. Természetesen nem feltartott kezekkel futunk ki a pályára. Ha az első félidőben sikerülne egy vagy két gólt szereznünk, akkor még bármi előfordulhat. Majd meglátjuk, mi lesz – mondta Molnár Balázs, a Szombathelyi Haladás játékosa.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Hali TV Svédországból

Ha hétfő, akkor ismét Hali TV. Benne az Elfsborg elleni találkozó legizgalmasabb pillanatai. Interjúk, beszélgetések. Kattintson, és dőljön hátra.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!