Egy kis történelem Somogyból és Vasból

A két zöld-fehér együttes múltja 43 esztendőre nyúlik vissza – pedig ennél már legalább kétszer idősebb mindkét klub. Húsz alkalommal játszott egymással a két csapat – a Hali áll jobban a párharcban.

Legelőször

1966 és 2008: fontos esztendők a szombathelyi futballban. Mindkét év négy éves másodosztályú szereplésnek vetett véget. Az akkori NB I/B-s bajnokság erősségét és kiegyensúlyozottságát az mutatja, hogy az első és a nyolcadik helyezett között mindössze 3 pont volt a különbség. A Haladás ebben a bajnokságban 3–0-ra verte a Kaposvárt hazai pályán, míg idegenben 2–2 lett a végeredmény. A feljutásról körmérkőzéses osztályozó döntött. Az iparvárosok csapatait, azaz a Komlót, a Dorogot és az Ózdot is megelőzte a Hali és feljutott az NB I-be!

A ’70-es években

Kerek egy évtizedig elkerülték egymást az együttesek. Az 1975/76-os szezon volt a somogyiak első NB I-es bajnoksága (az első fordulóban 22.000-en voltak kíváncsiak a Vasas elleni meccsre). A Rohonci útról „pontosan” távozott a Kaposvár (2–2), ám a Rákóczi-stadionból a Hali elhozta a két pontot (2–0). A 16 csapatos bajnokságban a Hali hetedik, a Kaposvár tizenharmadik lett. Egy évre rá megszületett a párharc első kaposvári sikere (Somogyban 2–0 oda), de a szombathelyiek is otthon tartották a bajnoki egységeket (1–0). Ebben a bajnokságban érte el a Haladás - a tavalyi esztendőig - a legjobb eredményét (ötödikek lettek a zöld-fehérek), míg a Kaposvár egy helyet rontott a helyezésén. Az 1977/78-as szezon azonban a kiesést hozta a somogyiaknak: utolsó előttiek lettek a 18 csapatos bajnokságban, így búcsúzni voltak kénytelenek. A Rohonci úton 3–1 volt az eredmény a Halinak, Kaposváron pedig 1–0 a hazaiaknak. 1979/80-ban az NB II-ben találkozott a két gárda: ez volt az eddigi egyetlen szezon, amikor nem született Hali-gól, ugyanis 0–0 illetve 0–1 lettek az eredmények.

Találkozók? Elvétve…

Az 1987/88-as szezonban futott össze újfent a két csapat. Hazai pályán simán győzött a Hali, a két csapat történelmében a legnagyobb arányú különbséggel, 4–0-ra. Kaposváron 1–1 lett az eredmény. Az 1990-es évek elején a Haladás átszállójegyet váltott az NB I és a másodosztály között. A somogyi megyeszékhely futballja sem tudta állandósítani helyét az NB II-ben, így csak egyszer találkozott a két gárda. Az 1992/93-as szezonban - melynek végén a Haladás kupadöntőt is játszott - a Rohonci úton 3-2-re győztünk. 1993. május 30-án Kaposváron a vasiak a Derdák - Neudl, Jagodics, Sánta, Szekér - Kovács S., Somfalvi, Morozov, Tóth Gy. (Tóth N.) - Farkas, Hídvégi (Berbás) összeállításban szerepeltek, 0–0 lett a végeredmény.

A legutóbbi tétmérkőzések

2000/2001-ben a Hali félszezont töltött a másodosztályban. A nagy fölénnyel megnyert bajnoki címhez nem járultak hozzá a Kaposvár ellen szerzett pontok, ugyanis mindössze egy 0-0-s döntetlent sikerült elérni hazai pályán. Somogyban 2-1-re nyertek a kaposváriak, a Hali gólját Tóth Péter szerezte büntetőből. A Lombard-időszak 2002/2003-as, NB I B-s szezonjában hazai pályán 3-1-re, idegenben pedig 1-0-ra nyertünk. A történelmi harmadik helyet érő 2008/2009-es bajnokságban a Rohonci úton 1–1 lett a végeredmény (Oross bólintására Zahorecz válaszolt büntetőből), míg a nagy tavaszi menetelés keddi mérkőzésén, idén májusban 3–2-re nyert a Hali Somogyország fővárosában. A góljainkat Kenesei Krisztián (2), és Oross Márton szerezték – a győztes találat a 88. percben született meg.

Összesített mérleg:

NB I-ben: 10 mérk. 5 győz. 3 dönt. 2 ver. 17–10
A másodosztályban: 10 mérk. 4 győz. 4 dönt. 2 ver. 13-8
A Rohonci úton: 10 mérk. 6 győz. 4 dönt. 0 ver. 20–7
Kaposváron: 10 mérk. 3 győz. 3 dönt. 4 ver. 10–11

Összesített mérleg: 20 mérk. 9 győz. 7 dönt. 4 ver. 30–18

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!