A Szombathelyi Haladás II.-ben már három meccset is játszott a ghánai próbajátékos, Toni. A focista sorsáról azonban még nincs döntés.
A labdarúgó holnap Olaszországba utazik, hiszen itt lépett be Európába, hogy elhozza iratait.
– Miután azokat megvizsgáljuk, és rendben találjuk, teszteljük még pár napig a fiút. Ha végül úgy döntünk, hogy szükségünk van rá, akkor jöhetnek a tárgyalások a managerével – mondta honlapunknak Tóth Miklós, manager igazgató.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!