Görög élcsapatból erősíthet a Haladás

A fiatal focistán kívül Izraelből is jöhet játékos.

A Szombathelyi Haladás két külföldi játékossal áll tárgyalásban. Mindketten fiatalok. Egyikük 21, míg a másik 22 éves. Előbbi jelenleg egy görög élvonalbeli csapatot erősít, míg a másik az izraeli első osztályban focizik.

Tárgyalunk három magyar játékossal is. Ketten korábban bemutatkoztak már a felnőtt válogatottban is, míg a harmadik az utánpótlás válogatottban játszott korábban.

Az öt kiszemelt nevét egyelőre nem árulta el a klubvezetés.

Az átigazolási időszak augusztus végéig tart.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!