Döntetlent játszott a Haladás II.

Az NB III. második fordulójában, ma délután a Badacsonytomajt fogadta az Illés Béla Football Akadémia műfüves pályáján a Szombathelyi Haladás II.

Az első félidő pörgős, hajtós játékot hozott. A Haladás uralta a meccset, a Badacsonytomaj inkább a kontrákra rendezkedett be. Szakály büntetőjével meg is szerezték a vezetést a zöld-fehérek, ekkor még úgy tűnt, meglesz a meccs.
A második játékrészre aztán visszaesett az iram, a helyenként keményen játszó vendégek első helyzetükből egyenlítettek, Gyurjánék pedig hiába próbálkoztak, nem jártak sikerrel, az utolsó pillanatokban még a kapufát is eltalálták.

Máté Csaba, edző: Jó meccset játszottunk egy dobogóra hajtó ellenféllel. Bosszantó hibákat vétettünk, ezért nem sikerült nyerni.

Szombathelyi Haladás II. – Badacsonytomaji SE 1–1 (1-0)

Illés Akadémia, 150 néző

Gólszerző: Szakály, 11-esből

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!