Újpest – Haladás. Túl a százon

Hét év is eltelt már azóta, hogy gólt rúgott volna a Haladás az Újpestnek. Ideje lenne ennek a rossz sorozatnak véget vetni. A lila-fehér az egyetlen együttes, melynek hálójába nem talált be a 2008/2009-es bajnokságban a tavalyi bronzérmes Haladás.

Gyenge kezdés, majd erős visszaesés

Nem alakult valami fényesen az NB I-es bemutatkozása a Haladásnak – az Újpest ellen az első tizennégy találkozón három döntetlenre futotta… 1936. október 25-én játszotta első párharcát a két együttes. A Megyeri úton 7–1-re nyertek a hazaiak, míg a szezonbeli, szombathelyi visszavágón 1–6 lett a végeredmény. A Hali a szezon végén kiesett, ám az 1939/40-es bajnokság már jobban sikerült az Újpest ellen. Itthon 1–1, idegenben 2–2 lett az eredmény, azaz a zöld-fehérek megszerezték első pontjaikat a lilák ellen. A II. világháború alatt született a két együttes leggólgazdagabb mérkőzése: 1942/43-ban 6–3-ra nyertek a budapestiek. 1945/46-ban a már többször taglalt bundabotrány miatt hét találkozón nem léphetett pályára a Haladás. Az akkori szabályok szerint a mérkőzést 0–0-s eredménnyel írták be a táblázatba, de a két pontot megkapta az aktuális ellenfél. Amint kiderült, hogy a bundázás vádja alaptalan volt, ám véget ért a szezon, így a bajnokikat nem lehetett bepótolni.

Végre győzelmek – igaz, mindig csak egy góllal

A 40-es évek közepétől 1960-ig, tehát a magyar futball virágkorában a szombathelyi labdarúgás a magyar élvonalban szerepelt. Ezt semelyik másik vidéki város nem mondhatja el magáról! Az Újpestet először idegenben, 1948. december 19-én sikerült legyőzni, 2–1 arányban. Ötvenöt esztendővel ezelőtt, 1954. szeptember 9-én nyert a Haladás első alkalommal Szombathelyen. A Lokomotív 4–3-ra gyűrte le a lilákat. A bajnokság végén csak három pont volt a két együttes között, de ez öt helyezést jelentett: a Dózsa ötödik lett, míg a zöld-fehérek tízedikek. 1955-ben 3–2-re nyert a Törekvés a Dózsa ellen és 22 ponttal zárt mindkét gárda. Jobb gólaránnyal az Újpest lett a nyolcadik, a szombathelyiek a tízedikek lettek. (Mai pontszámítás szerint a Haladás előrébb végzett volna, hiszen 9 győzelemmel és 4 döntetlennel zárt, míg a Dózsa 7 győzelemmel és 8 iksszel.) Az 1957/58-as szezonban győzött a csapat ismét (2–1 a Rohoncin), majd jött egy…

… harminc meccsből álló nyeretlenségi sorozat

Hét döntetlen és huszonhárom vereség. Persze főleg a 70-es évek kiváló Újpestje ellen nem volt szégyen a vereség. Az 1959/60-as szezontól kezdve 1983/84-ig, 16 Megyeri úti találkozón 16 lila siker született, köztük 1974/75-ben a legnagyobb különbségű: 8–0 oda… Finoman fogalmazva nem volt sok sansza a zöld-fehéreknek ebben a periódusban.

Göteborg után, Madrid előtt

Az 1982/83-as szezonban az előző UEFA-Kupa győztesét az IFK Göteborgot kapta az Újpest és 4–2-es összesítéssel ki is ejtette. A Real Madrid került a lilák útjába, ám előtte Szombathelyen kellett szerepelniük. 8000 néző előtt a Hegedűs – Horváth, Király, Papp, Preszeller – Tar, Fitos, Kulcsár – Garics (Marton), Németh G., Hauzer összeállítású Török-csapat fogadta az Újpestet. Hét forduló után sereghajtó volt a Haladás, ám ez a mérkőzésen nem játszott szerepet. A 12. percben Kulcsár lőtt szabadrúgásból a hálóba, majd a szünet után Fitos duplájával alakult ki a 3–0-s végeredmény. Öt perccel a mérkőzés vége előtt Hegedűs Péter 11-est is hárított!

Sikeres Rohonci úti széria

A győzelem lökést adott a Haladásnak: a 3–0 után két 1–0, egy 1–1 és egy újabb 1–0 jött, azaz öt meccs alatt csak egyszer vitt el egy pontot az Újpest Szombathelyről. 1985/86-ban a Megyeri úton is nyert a Hali (1–0), ami 37 év után jelentett újabb győzelmet – a mai napig az utolsót.

Az utolsó gól, az utolsó pont

Utoljára pontot a Megyeri úton a Lombardos időszakban szereztek a zöld-fehérek. A 0–0-val végződött találkozón olyan elképesztő szerencséje volt a Haladásnak, mint azóta talán még együttvéve sem. Alig telt több, mint 10 perc, máris emberhátrányba került az Újpest. A Gujdár-tizenegy megijedt a lehetőségtől és a védekezésen kívül semmire sem összpontosított, amerre álltak, arra rugdosták a labdát – óriási mákkal szerzett pontot a csapat. 2002. március 10-én, azaz hét és fél éve rúgott gólt utoljára a Megyeri úton a Hali. Ötezer néző előtt a Takács T. – Flávio Pim, Szekér, Leandro – Kaj (Juhász), Filipovics, Somfalvi, Halmosi – Jankovics (Nagy L.), Alex, Preisinger (Tóth P.) összeállítású Szentes-csapat az 59. percben, Almir Filipovics révén szépített 2–1-re, ez is lett a végeredmény.

Összesített mérleg: 100 mérk. 12 győz. 24 dönt. 64 ver. 107 – 243

A Rohonci úton: 39 mérk. 9 győz. 12 dönt. 18 ver. 45 – 74

Újpesten: 38 mérk. 2 győz. 8 dönt. 28 ver. 28 – 105

1956 előtt: 23 mérk. 1 győz. 4 dönt. 18 ver. 34 – 64

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!