Visszatekintő a hatodik fordulóra

Harmadik idegenbeli találkozóját is elveszítette a Szombathelyi Haladás. A vasiak hat fordulót követően a táblázat legaljáról figyelik a mezőnyt. Jövő szombatig szünet van a bajnokságban – akkor viszont három hazai találkozó következik.

Gólok

Mindössze 18 találat esett a nyolc találkozón – ez a bajnokság eddigi leggyengébb fordulója. A mérkőzésenkénti 2,25-ös átlaghoz nagyban hozzájárult öt együttes, ugyanis ők nem rúgtak gólt (Diósgyőr, Kecskemét, Kaposvár, Ferencváros, Budapest Honvéd). Négy hazai győzelem született (Lombard-Pápa – Kecskemét 2–0; DVSC-TEVA – Nyíregyháza 3–1; Győri ETO – Budapest Honvéd 2–0; Újpest FC – Szombathelyi Haladás 3–1), két iksz (MTK – Paks 1–1; Kaposvár – FTC 0–0) és két idegenbeli siker (Videoton – Zalaegerszeg 1–2; Diósgyőr – Vasas 0–1). A hat forduló vesztett pontjai alapján úgy tűnik, hogy az MTK Budapest és a Bajnokok Ligájának csoportkörébe jutó Debrecen kiemelkednek a mezőnyből, ám a többi 14 csapat – jó magyar szokáshoz híven – bármilyen eredményt játszhat a másikkal.

Nézők

A nyolc mérkőzést a helyszíneken 26.721 néző tekintette meg, ez 3.340 fős átlagnak felel meg. Ehhez legközelebb Újpesten voltak, ahol a Haladás elleni mérkőzést 3.078-an tekintették meg. Megszületett a bajnokság negatív rekordja: az MTK – Paks derbit 600-an látták. Eddig a leggyengébb látogatottságú meccsek a Vasas – Győr és az MTK – ZTE találkozók voltak, 800-800 fővel. Debrecenben viszont megjött a nézők kedve. Európa legjobb 32 csapata közé került a Loki – már a bajnokin is megszületett a cívisvárosi rekord a 2009/2010-es szezonban, hiszen 7.500-an voltak a piros-fehérek Nyíregyháza elleni mérkőzésén. Az átlagnézőszám-tabellán az Albert Flórián-stadion vezet, 7.800 fős átlaggal, 6.250-nel a Loki Oláh Gábor utcai stadionja a második, 6.000 fővel a Rohonci út a harmadik.

Lapok, érdekességek

38 sárga lapot osztottak ki a találkozókon, komoly szélsőségekkel. Míg a fehérvári, a debreceni és a kaposvári meccsen csak 2-2, addig Újpesten, Pápán és Győrben 7-7 sárga kártya villant. Ráadásul Újpesten egy piros is, így a 6. forduló „leglaposabb” meccse az Újpest – Haladás lett. Mindössze egyetlen egy 11-est fújtak a nyolc meccs alatt: az MTK-s Melczer magabiztos végrehajtónak bizonyult.

A legjobb formában a Pápa van – legutóbbi három meccsét megnyerték a Veszprém megyeiek, de a Debrecen is hozta a kötelezőket. A legtöbb gólt 6 meccs alatt a Videoton érte el, 16-ot, a legkevesebbet pedig a Zalaegerszeg és a Honvéd rúgta, ötöt-ötöt. A legtöbb találat a Kecskemét hálójába került, 16, míg a Haladás és a Vasas 15 gólt kapott. A legkevesebb gólt a Debrecen gyűjtötte be, hármat, igaz, csak négy meccset játszottak. A Lombard és a Győr 4-4 bekapott találatnál tart. A mezőny egyetlen veretlen csapata az MTK Budapest, hét olyan együttes is van, akik még nem játszottak döntetlent.

Folytatás jövő hétvégén

Az örökrangadóval folytatódik a bajnokság, szeptember 11-én. Rá egy napra a Haladás a Győrt fogadja – ez lesz az első szombati meccse a Haladásnak a 2009/2010-es szezonban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!