Végre megint Hali meccs!

A Szombathelyi Haladás a Győr együttesét fogadja a Rohonci úton. A nagy kérdés az, sikerült-e az elmúlt két hétben rendezni a sorait a Haladásnak, és hogy bírjuk-e végig erővel a találkozót. Győzni kéne.

Labdatartásból a megfelelő pillanatban kell nekilódulni

Mivel Csertői Aurél december 31-ig nem ülhet le a kispadjára, ezért nagy szerep hárul segítőjére, Németh Zoltánra. Utóbbi szakembert kérdeztük a Győr elleni találkozóról.

– Bízunk benne, hogy jól jött nekünk ez a két hetes szünet és rendezni tudtuk a sorainkat. Reméljük, hogy ez már az eredményekben is megmutatkozik. Próbáltunk egy kicsit a fizikai felkészítésre is odafigyelni, és persze a taktikát is gyakoroltuk. Sajnos sérülések ezúttal is hátráltattak minket, Rajos, Nagy és Tóth is csak kedden tudott bekapcsolódni a közös munkába. Ettől függetlenül szombaton csak a győzelem az elfogadható, nincs kétségem afelől, hogy a sikerért meg is fogunk tenni mindent. A Győr elég kreatív játékot játszik, tele vannak külföldi válogatott játékosokkal. Nem mennek neki az ellenfélnek, szervezetten védekeznek és kivárásra játszanak. Hazai pályán nekünk bátor támadójátékot kell produkálnunk. Persze most nem arra gondolok, hogy kinyílunk és eszetlenül nekirohanunk az ellenfélnek, hanem arra, hogy egy magabiztos labdatartásból a megfelelő pillanatban, mikor mondjuk elhibázzák a tolódásokat, mélységből indítjuk játékosainkat. Molnár és Nagy játéka kérdéses – mondta honlapunknak Németh Zoltán.

A Haladás várhatóan a Rózsa – Schimmer, Guzmics, Kuttor, Tóth – Molnár (Iszlai), Rajos, Lattenstein – Oross, Kenesei, Nagy (Skriba) összeállításban lép pályára.

Pontért, pontokért jön a Győr

Hétvégi ellenfelünk jól szerepel a bajnokságban. Pintér Attila együttese az ötödik helyen áll a táblázaton, igaz idegenben eddig nem nagyon ment a Győrnek.

– Éppen itt az ideje, hogy idegenben is jól játszunk – mondta a meccs előtt Pintér Attila. A Haladásnak nem ment eddig, de hiba lenne megfeledkezni arról, hogy a tavalyi bronzérmessel játszunk ma este. Felkészültünk az ellenfélből, készen állunk a meccsre. Pontot, pontokat akarunk szerezni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!