Indulatok a Haladás - Győr után

A találkozó lefújása után öt perccel gyakorlatilag kiürült a Haladás B-közepe. A szurkolók az elkeserítő játék és az újabb vereség után azonban nem haza, hanem a játékosok öltözőjéhez, a tribün mögé vonultak.

20 óra 3 perc

Ígéretükhöz híven a szurkolók többsége elment, jelenleg körülbelül tizen Tóth Miklós klubmanagerrel beszélgetnek.

20 óra

Megszületett a megállapodás. Kedden este fél hatkor a büfében szurkolói ankétot tart a csapat.


19 óra 58 perc

Molnár Balázst autójával átengedték a szurkolók, sőt a középpályást meg is tapsolták.


19 óra 54 perc

Csak remélni lehet, hogy gyorsan megszületik az egyezség, mert a játékvezetők és az ellenőr sem tudja elhagyni a stadiont, ebből pedig baj lehet.


19 óra 53 perc

A szurkolói kör és a GWA egy-egy képviselője érkezett a táncterembe, Tóth Miklóssal egy szurkolói ankétról egyeztetnek. Információink szerint, ha ígéretet kapnak rá, akkor hazamennek.


19 óra 51 perc

Kenesei Krisztiánnal váltottunk pár szót. A csatár azt mondta, megérti az indulatokat, de ebben a helyzetben ő annál többet, hogy kiment a szurkolókhoz, nem tud tenni. Kenesei azt mondta, minimális szerencsével játszunk, elkerülhető gólokat kapunk, elől pedig nem tudjuk belőni a helyzeteinket. Ezek együtt vezettek az újabb vereséghez.


19 óra 47 perc

Kenesei Krisztián ment ki a szurkolókhoz, a csatár azonban hiába ígérte meg, hogy megpróbálnak javítani, a szurkolók végig sem hallgatták. Úgy tudjuk, elsősorban Tóth Péter csapatkapitánnyal akarnak beszélni.


19 óra 42 perc

Úgy tudjuk, Tóth Péter csapatkapitány rövidesen kimegy a szurkolókhoz.


19 óra 40 perc

Miközben a szurkolók továbbra is a játékosokat várják, Németh Zoltán, a Haladás másodedzője a sajtótájékoztatón azt mondta, azért nem nyertünk, mert játékunkból hiányzott a tűz és a szenvedély.


19 óra 38 perc

Jelenleg a „k.... gyenge!”, a „hol a csapatunk?” és a „gyertek ki!” rigmusok szólnak.

A játékosok és a vezetőedző, Csertői Aurél egyelőre az öltözőben vannak. A táncteremben tart a sajtótájékoztató.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!