Szurkolói meglepetés a Haladásnak

Váratlan vendégek érkeztek a Szombathelyi Haladás ma délutáni edzésére. Mintegy 70-80 szimpatizáns énekléssel, drapériákkal, füstbombákkal jelezte, hogy továbbra is a csapat mellett áll. Úgy szurkoltak, mintha meccsen lettek volna.

Négy óra után öt perccel elkezdte ma délutáni edzését a Rohonci úti stadionban a Szombathelyi Haladás. Az öltözőfolyosón elsőként Róth Antal edző jelent meg, utána aztán szépen sorban jöttek a játékosok is. A tribünön 3-4 idősebb szurkoló várta a csapatot. Tehát minden a szokásos forgatókönyv szerint alakult. Valamit azonban érezni lehetett a levegőben.

A drukkerek egy csoportja szimpátiatüntetést szervezett ma délutánra. Az akciót sikerült titokban tartaniuk, a játékosok és a vezetők erről semmit nem tudtak. Bő tíz perc elteltével, amikor Kuttorék éppen a székház felőli kapunál nyújtottak, egyszercsak hangosan szurkolva, váratlanul megjelentek a B-közép tagjai a lelátón. Kifeszítették drapériáikat és rögtönzött pirotechnikai bemutatót is tartottak.

Amikor aztán Róth Antal a lelátók előtti bójákhoz vezényelte a gárdát, hatalmas tapsviharral és a „Veletek vagyunk! Győzni akarunk!” rigmussal köszöntötték a szurkolók a csapatot, jelezve, hogy továbbra is mellettük állnak. A hangos szurkolást hallva még a sérült Kenesei Krisztián is „kirohant” egy szál törölközőben az öltözőből. Meg is jegyezte, sok csapat örülne, ha a meccseiken ilyen hangulat lenne.

A szurkolók akciója körülbelül egy órán át tartott, de holnap este héttől sokkal nagyobb létszámban folytatják.

A Szombathelyi Haladás járékosai - akárcsak múlt héten pénteken - Sitkére utaznak, ahol közösen igyekeznek ráhangiolódni a Diósgyőr elleni meccsre.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!