A Csesztreget fogadja a Haladás II.

Stabil középcsapatot fogad hazai pályán Máté Csaba együttese. A találkozóra az akadémia műfüves pályáján kerül sor.

Az NB III. Bakony-csoportjának 9. fordulójában, vasárnap délután három órától a 11. helyezett Csesztreget fogadja az Illés Béla Football Akadémia műfüves pályáján a tabellán ötödik Szombathelyi Haladás II.

Máté Csaba edző az eltiltott Kovács Istvánra és a sérült Ugrai Rolandra biztosan nem számíthat a meccsen.

– Jó lenne átmenteni az elmúlt hetek jó formáját holnapra is – mondta Máté Csaba. Természetesen ez nagy feladat, hiszen fiatal játékosokról lévén szó, szeszélyes még a teljesítményük. Biztosan nem lesz visszajátszó a felnőtt csapatból, tehát a fiatalok kapnak majd lehetőséget a bizonyításra. Itt az alkalom, hogy rutint, tapasztalatot szerezzenek. Ügyes játékosok alkotják a Csesztreget, jó páran megfordultak Zalaegerszegen, tehát képzett futballistákról van szó. Egy stabil NB III-as csapat. Számunkra a legfontosabb, hogy a gyerekek jól fejlődjenek, azt gondolom, hogy ez egy ideális alkalom erre.

A zöld-fehérek várhatóan a Mursits – Tar, Jagodics, Nagy B., Farkas – Kalász, Szakály, Molnár – Horváth D., Gyurján, Szalai R. összeállításban kezdenek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!